Bácsfeketehegyen a Qun-Kor Kun Hagyományőrző Egyesület igyekszik múltidéző módon megszervezni a disznóvágást, amelynek keretében vendégek részt vehetnek a munkában is. A hagyományos disznótoros ételek mindig sikert aratnak a vidékről érkező vendégeknél. A téli időszak mellett egész éven keresztül megtekinthető az ősmagyar állatokból álló gazdasági udvar. Megtekinthető szürke marha, vízi bivaly, parlagi szamár, nóniusz ló, mangalica sertés és számos lábas jószág. A gazdasági udvart megtekintő gyerekek számára különösen érdekes a kürtszó, karikás ostor pattogtatása, íjászat és a lovaglás.
Bácsfeketehegy 1785-ös újratelepítését követően ismét virágzásnak indult a mezőgazdaság és az állattartás, amelyek egészen a múlt század közepéig meghatározták a falu életét. A téli disznótorok családi összefogással zajlottak, a sertéseket még nyáron vásárolták a piacokon, majd hízlalás után decemberre érték el vágósúlyukat. A disznóvágás hajnalban kezdődött, és a hagyományos szalmával való perzselés látványos tüzei messziről jelezték a környékbelieknek a közelgő lakomát. A disznótoros vacsora igazi közösségi esemény volt, ahol a család, a rokonok és a szomszédok együtt ünnepeltek. A hagyományos ételek – májleves, pecsenye, tyúkhúsleves, disznótoros káposzta, töltött káposzta, sült kolbász és hurka – mellett hájas kifli és fánk is az asztalra került. A vendégek bőségesen fogyasztottak, de másnap kóstolóval viszonozták a vendéglátást. A disznótor sajátos hagyománya volt a héblizés, amikor helyiek – főként gyerekek vagy ismerősök – tréfás mondókákkal kéregettek kóstolót az ablakon át vagy egy kitett tányérba. A háziak gyakran próbálták csínyekkel megtréfálni őket, például kilyukasztott tányérral vagy kikötött edénnyel. A héblizők azonban nem hagyták magukat, és ha túl sokat kíváncsiskodtak utánuk, nádpálcával adtak „választ”. Ez a szokás nemcsak az adakozást, hanem a közösségi összetartozást is erősítette, és a téli időszak egyik legvidámabb eseményévé vált.